Csapatunk több mint 10 éves szakmai tapasztalattal, és a megfelelő végzettségek birtokában áll a Tisztelt Megrendelők rendelkezésére. Van közöttünk biológus, faápoló és favizsgáló szakember, ipari alpinista, katasztrófavédelmi szakember, valamint lakott területen belüli fakitermelő. Minden munkánkat alapos felmérés előzi meg. A Megrendelő elképzeléseit pontos tervvé formáljuk, melyből nem hagyjuk ki a környezet adottságait, a természet adta lehetőségeket sem. Munkánk során a Megrendelő igényei mellett, a személy- és vagyonbiztonságra fektetjük a legnagyobb hangsúlyt. Az elvégzett munkára garanciát vállalunk.
A Magyar Faápolók Egyesületének tagjai vagyunk.
Ősszel és télen a fák, és általában a növények életfolyamatai lelassulnak, majd szinte teljesen leállnak. Megszűnik a nedvkeringés: a gyökér nem vesz fel vizet, a levelek nem párologtatnak. Igaz ez az örökzöldekre is. Éppen ezért a legtöbb díszfa esetében ez az időszak jobban megfelel a faápolásra, mint a tavasz és a nyár. Levághatjuk fáiról a száraz, beteg vagy odvas ágakat. Eltávolíthatjuk a rossz helyre (pl. épület fölé, villanyvezetékhez érő), vagy túl magasra, túl terebélyesre nőtt fa részeket, a teljes fa pusztulása nélkül. Természetesen, ha szükség van rá, továbbra is segítünk a teljes fakivágásokban is.
n
Habár az időjárás ritkán igazán téli, de ha mégis megjön a hó, vagy az ónos eső, akkor speciálisan téli problémákkal találhatjuk szemben magunkat. A nagyobb mennyiségű hó, vagy jég súlya letörheti a fák ágait. Ez elsősorban a télen is lombos fenyőket és tujákat érintheti. Ezt az ágak kurtításával, vagy egyszerűen a hó leszórásával orvosolhatjuk.Ugyanígy a nagy mennyiségű hó vagy jég a tetőket, az olvadás során keletkező nagy méretű jégcsapok pedig az ereszcsatornákat tehetik tönkre, valamint balesetveszélyesek is. Biztosítókötelek segítségével mi meg tudjuk közelíteni ezeket a helyeket, és a túl nagy mennyiségű égi áldást biztonságban lejuttatjuk a földre.
Mi segítséget nyújtunk a kockázatok megbecslésében, a fák allapotfelmérésében is, valamint elvégezzük a megelőző vágásokat is. De ha már megtörtént a baj, akkor elvégezzük a sérült, kidölt fák szakszerű feldolgozását is.
Mi mindezekben állunk a Kedves Megrendelők szolgálatára. Ezen kívűl továbbra is vállalunk teljes fakivágásokat, és egyéb alpintechnikát igénylő munkákat, valamint kerttisztítást, füvesítést, stb.
HÍVJON BIZALOMMAL: 0630/3230723
email:profifavago@gmail.com
Tevékenységeinkről a menüpontok alatt talál bővebb információt. A felmérés 50 km-s körzetben mindig ingyenes.
VÁRJUK HÍVÁSÁT: 30/3230723
Ha van bármilyen véleményed, tapasztalatod, kérdésed rólunk, a munkánkról, a honlapunkról ezen a címen megoszthatod velünk: hadytor@gmail.com
KÖSZÖNJÜK
AlpFakivágás - Alpintechnika – Telektisztításintechnika -
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – TelektisztításFakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika – Telektisztítás
Fakivágás - Alpintechnika - Telektisztítás

favágás, kertrendezés, metszés, ifjítás, óriásfa, motorfűrész, veszélytelenítés, galambriasztó veszélyes alpinista, ipari alpinista